Hírek
A 8.c osztály csapata döntős a Bolyai Természettudományi csapatversenyben!
A Bolyai Termtud Csapatverseny Észak-Pesti körzeti fordulóját megnyerte, és ezzel bejutott a március 14-én sorra kerülő országos döntőbe a Berzsenyi 8. c osztályának csapata. A csapat neve: Túrógombóc tagjai: Balogh András Baranyai Dorka Máth Boldizsár Nyilas Domonkos Felkészítő tanáruk: dr. Borbélyné Vidra Ágnes tanárnő. Gratulálunk és szurkolunk! |
Országos 4. helyezés a Mikola-versenyen
Takáts Árpád 10. b osztályos tanuló negyedik helyezést ért el a Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató
Fizikaverseny döntőjében. Felkészítő tanárai Lendvai Dorottya és Virág Miklós. Szép eredményéhez szívből gratulálunk! |
Csernovszky tanár úr cikke az organikus napelemekről a European Journal of Physics-ben
A cikk kivonata itt olvasható, sőt egy videó is megtekinthető a témáról. |
Fizikatábor
Április 18. és 21. között tartottuk a Berzsenyi Gimnázium fizikatáborát Királyréten. 41 diák vett részt a táborban. A program szervezői a fizikatanárok és segítőik, négy egykori berzsenyis egyetemista. |
Látogatás az MTA csillebérci kutatóreaktoránál
A 12.b és c osztály tanulóival március 9-én látogatást tettünk a KFKI területén található atomreaktornál. Előadást hallgathattunk a reaktor mint neutronforrás segítségével végzett kísérletekről, mérésekről, megnéztük a környezeti hatások monitorozására szolgáló berendezéseket, és persze láthattuk magát a reaktort is. Érdekes és tanulságos volt. |
Csernovszky Tanár Úr cikke az organikus napelemekről
Csernovszky Tanár Úr cikke a European Journal of Physics-ben Az organikus napelemek alkalmazásáról olvashatunk az angol nyelvű cikkben, cime: Organic solar cells and physics education. A kiadó (Institute Of Physics, UK) jelenleg a cikk kivonatát teszi ingyenesen elérhetővé, de hamarosan felkerül a cikk Video-kivonata is: http://iopscience.iop.org/article/10.1088/1361-6404/aab5d1 A téma iránt érdeklődők számára egy-egy cikk és kivonat az ELTE Teaching Physics Innovately valamint a német LMU Multimedia in Physics Teaching and Learning konferenciákról (angolul, 2015): http://parrise.elte.hu/tpi-15/papers/CsernovszkyZ_p.pdf https://epub.ub.uni-muenchen.de/25097/1/MPTL_Book-of-Abstracts%20.pdf Magyar nyelven az Országos Fizikatanári Ankéton elhangzott előadás Prezi bemutatója is elérhető: https://prezi.com/yqo13xu6j4qq/organikus-napelemek-a-fizikatanitas-sokoldalu-eszkozei/ Várhatóan az idei berzsenyis Fizikatáborban is lesz szó saját készítésű organikus napelemekről és azok teszteléséről. |
Hírek a Mikola-versenyről
A Mikola-verseny második fordulójába jutott tanulók névsora (az elért pontszámaikkal): 9.b: Apostagi Bálint (44), Papanitz Ákos (43), Szalay Bálint (43), Schuszter Dóra (39) Vörösbaranyi Bernárd (39) Erős Zoárd (35) Huszáros Márk (30) Veisz Ábel (30) Tóth Henrietta (30) Márta Réka (26) 9.c: Zheng Cheng Gong Dávid (28) Török Mátyás (27) 10.b: Takács Árpád (45) 10.c:Véber Tamás (35) Sisák Botond (26) Túri Zoltán (25) Mátravölgyi Bence (27) Dratulálunk! |
Három Berzsenyis tanuló a HYPT döntőjében
Iskolánk három tanulója bejutott az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyének magyarországi döntőjébe. Rajmon Imola (11.b), Balázs Artúr (10.b) és Vavrik Márton (12.c). Közülük Vavrik Márton abszolút első helyet szerzett, ezzel bejutott a nemzetközi megmérettetésre készülő magyar keretbe. Felkészítő tanáruk: Izsa Éva tanárnő. Szívből gratulálunk! http://www.berzsenyi.hu/index.php?id_a=55&id_hir=704 |
Csernovszky Zoltán Tanár Úr az MPTL konferencián
A fizikatanárokat, oktatáskutatókat, csillagászokat és fizikusokat tömörítő szervezet Szimuláció és reprezentáció szekciójában előadóként szerepelt Csernovszky Zoltán. A 20 perces angol nyelvű előadás címe az Iránytű harmonikus rezgésétől kaotikus mozgásáig volt. Az előadás Prezi-je: https://prezi.com/yzncm-mlzqrc/from-harmonic-oscillation/ A magyar nyelvű cikk a Fizikai Szemle júniusi számában olvasható: http://fizikaiszemle.hu/uploads/2017/07/fizszem-201706_02tartalom_12_33_05_1499769185.3506.pdf A részvételt az MTA Tantárgypedagógia Kutatási Program támogatta. A meghívott előadók között szerepelt Eileen Scanion (Open University, UK), Bruce Mason (Oklahoma, USA), John Belcher (MIT, USA) és Karen Masters (Portsmouth, UK). A konferencia megrendezését az IOP (Institute of Physics) tudományos kiadó támogatta. |